Skip to main content

Culture and Creativity

A kulturális örökség nemzetközi dimenziói

Az Európai Unió elkötelezett amellett, hogy nemzetközi kapcsolataiban előmozdítsa Európa sokszínű kultúráját.

A 2018. évi új európai kulturális menetrend megújítja a kultúra támogatása iránti elkötelezettséget, tekintettel arra, hogy az az EU nemzetközi kapcsolatainak létfontosságú eleme. Az EU nemzetközi kulturális együttműködésének sarokköve „A nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó uniós stratégia felé” című, 2016-ban közzétett közös közlemény. A stratégia három fő célkitűzésének egyike a kulturális örökséggel kapcsolatos nemzetközi együttműködés megerősítése.

Ez a közös közlemény „A kulturális örökség integrált európai megközelítése felé” című korábbi, 2014-es bizottsági közleményre épült. Ezzel az EU megerősíti a kulturális örökséggel kapcsolatos együttműködés előmozdítása iránti elkötelezettségét. Az Európa Tanáccsal, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO) és más nemzetközi szervezetekkel együttműködésben hozzájárul annak védelméhez is.

A kulturális örökség a kulturális sokszínűség fontos kifejeződése, amely célzott védelmet érdemel. Az EU fontos szerepet játszhat a kulturális örökség megőrzésében azáltal, hogy a partnerországokkal és -régiókkal világszerte képzést, készségfejlesztést és a tudás átadását célzó tevékenységeket biztosít.

Az EU a kulturális örökség európai évében ténylegesen átültette a gyakorlatba a nemzetközi kulturális kapcsolatokra vonatkozó uniós stratégia elveit. Az év Európa kulturális örökségét ünnepelte szerte a világon az örökséggel kapcsolatos projektek szélesebb körű megismertetése és mélyrehatóbb végrehajtása érdekében uniós küldöttségek támogatásával, valamint Unión kívüli országokkal partnerségben. Ezekre az eredményekre építve a kulturális örökségért való fellépés európai kerete 2 szinten működik:

  • a kulturális örökséggel kapcsolatos, meghatározott földrajzi övezeteket célzó együttműködés;
  • globális szintű horizontális intézkedések.

A kulturális örökség nemzetközi dimenzióihoz kapcsolódó kiemelt projektek

ILUCIDARE

Az ILUCIDARE projekt célja, hogy előmozdítsa és fellendítse a kulturális örökséggel kapcsolatos innovációt és a diplomáciát azáltal, hogy létrehozza a kulturális örökséggel foglalkozó szakemberek nemzetközi közösségét.

További információk az ILUCIDARE projektről

A Selyemút örökségi folyosói

Az Európai Bizottság (DG DEVCO) az UNESCO-val együttműködve 2018-ban indította el a „Selyemút örökségi folyosói” elnevezésű projektet. Ennek célja, hogy megerősítse a kulturális örökség hozzájárulását a jóléthez, a béketeremtéshez, a társadalmi kohézióhoz és a kultúrák közötti párbeszédhez Közép-Ázsiában, Iránban és Afganisztánban. Ez a projekt a kulturális örökség európai évének nemzetközi vetülete.

További információk a Selyemút örökségi folyosói projektről

Az iraki példa

A Fejlesztéspolitikai Irányítás Európai Központja (ECDPM) „Az Európai Unió szerepe a kulturális örökség megóvásában és javításában a közel-keleti konfliktushelyzetekben és konfliktus utáni helyzetekben – Irak példája” címmel készített jelentést, amelyet az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Biztonsági és Békevédelmi Integrált Megközelítés Igazgatósága finanszírozott. Ez fontos lépés volt annak átgondolásában, hogy az Európai Unió miként erősíthetné meg a kulturális örökséget mint a béke és a párbeszéd egyik alkotóelemét, és hogyan tudná integrálni a biztonsági stratégiákba, valamint a fejlesztési és béketeremtési folyamatokba.

További információk a jelentésről