Hogyan kell pályázni az Európai Örökség címre?
Azok a nyilvános örökségvédelmi szervezetek, amelyek hozzájárultak Európa történelméhez, szolidaritásához és integrációjához, részt vehetnek az uniós országokban meghirdetett, az Európai Örökség cím elnyerésére irányuló pályázati felhívásokban.
Az Európai Örökség cím szempontjából az a fontos, hogy az örökségi helyszíneken milyen tevékenységek zajlanak, és nem csak az, hogy ezek a helyszínek még léteznek. A pályázókat arra ösztönözzük, hogy törekedjenek a fiatal közönség bevonására az európai történelem megismerésébe, és hangsúlyozzák az örökség mint közösségteremtő és megtartó erő jelentőségét a ma élők szempontjából.
Miért érdemes jelentkezni?
Az Európai Örökség cím elnyerése számos előnnyel jár, melyek többek között:
- az újraértelmezés lehetősége: a helyszín európai történelmi jelentőségének és az európai projektben játszott szerepének hangsúlyozása;
- képzési és kapacitásépítési lehetőségek: munkahelyi készség- és tudásfejlesztést valósíthat meg;
- a finanszírozási lehetőségekhez való jobb hozzáférés: támogatásokat vehet igénybe törekvéseinek megvalósításához;
- tagság egy életteli európai hálózatban: összeköttetésbe léphet az Európai Örökség cím többi helyszínével, ami lehetővé teszi az értékes tudás, tapasztalatok és bevált gyakorlatok cseréjét;
- részvétel egy rangos európai díjátadó ünnepségen és az Európai Örökség cím birtokosainak rendezett kétnapos fórumon.
Jogosultsági feltételek
Az Európai Örökség címre pályázó helyszíneknek a pályázatukban a következőket kell bemutatniuk:
- az általuk képviselt európai értékeket,
- az európai kultúrában és történelemben és/vagy az Európai Unió építésében játszott szerepüket.
Támogatható országok
Az Európai Örökség cím az Európai Örökség címre vonatkozó európai uniós fellépés létrehozásáról szóló határozat szerinti országokban található helyszíneknek ítélhető oda.
A kulturális örökség mely formái támogathatók?
A támogatható örökségi helyszínek listáját az Európai Örökség címet létrehozó jogi keret határozza meg. A következők tartoznak ide:
- műemlékek,
- természeti, víz alatti, régészeti, ipari vagy városi helyszínek,
- kultúrtájak,
- emlékhelyek,
- kulturális javak,
- kulturális tárgyak,
- egy adott helyhez kötődő szellemi örökség, beleértve a kortárs örökséget is.
Bár az eddigi kérelmek többsége tárgyi vagy anyagi kulturális örökségi helyszínekre vonatkozott, a szellemi örökséghez kapcsolódó kérelmek is érkeztek. A „helyszín” kifejezés az Európai Örökség cím vonatkozásában kiterjed a szellemi örökség olyan aspektusaira is, mint a népművészet, a hagyományok vagy készségek, amelyek nem köthetők egy konkrét helyhez.
Kik pályázhatnak?
Az Európai Unió háromféle pályázónak ítélheti oda az Európai Örökség címet:
- egyetlen helyszín által benyújtott egyetlen pályázat;
- egyazon országban található több olyan helyszín nemzeti pályázata, amelyek közös pályázat benyújtása érdekében egy meghatározott témával foglalkoznak;
- különböző tagállamokban található több olyan helyszín transznacionális pályázata, amelyek közös pályázat benyújtása érdekében egy meghatározott témával foglalkoznak. Ez azokra a helyszínekre is vonatkozik, amelyek legalább két uniós ország területén helyezkednek el.
Transznacionális pályázatok esetében az odaítélt címet a transznacionális helyszín egésze közös név alatt nyeri el. Ha egy transznacionális helyszín megfelel valamennyi kritériumnak, a kiválasztás során elsőbbséget élvez.
A kiválasztási folyamat
A kiválasztási szempontok
Minden részt vevő ország kétévenként legfeljebb két helyszínt választhat ki előzetesen az európai testület elé való terjesztésre. A testület ezt követően részt vevő országonként egyet választ ki.
A határozat 7. cikke írja elő az előzetes kiválasztás kritériumait.
Az előzetes kiválasztás
A szubszidiaritás elvével összhangban az egyes részt vevő tagállamok maguk határozzák meg az előzetes kiválasztásra vonatkozó eljárásukat és ütemtervüket.
Ezután a részt vevő országok a jogi keretben foglalt menetrendnek megfelelően a kiválasztási eljárás évének március 1-jéig megküldik az Európai Bizottságnak az előzetesen kiválasztott helyszínek pályázatait.
Az uniós szintű kiválasztás
A helyszínek kiválasztását uniós szinten egy független szakértőkből álló európai testület végzi a Bizottság felelőssége mellett. Ez a testület részt vevő országonként legfeljebb egy helyszínt választ ki.
A testület jelentést készít az előzetesen kiválasztott helyszínekről, és ajánlást tesz a cím odaítélésére.
Végül a Bizottság az európai testület ajánlását kellően figyelembe véve kijelöli a címet elnyerő helyszíneket.
A címre pályázó, valamely körben ki nem választott helyszínek a következő években új pályázatot nyújthatnak be a nemzeti szintű előzetes kiválasztásra. Az Európai Örökség Hivatala kérésre segítséget nyújt a pályázáshoz.
Pályázati dokumentumok
A potenciális pályázóknak szóló útmutatásnak megfelelően a helyszíneknek először az Európai örökség cím nemzeti koordinátorával kell felvenniük a kapcsolatot, hogy érdeklődjenek a nemzeti szintű előzetes kiválasztásról. A kitöltött pályázati formanyomtatványokat a nemzeti koordinátorhoz kell benyújtani.
Konkrét kérdéssel a Bizottsághoz is lehet fordulni e-mailben: EAC-EUROPEAN-HERITAGE-LABEL-COORDINATION@ec.europa.eu.
A pályázattal és annak menetével kapcsolatos további felvilágosításért forduljon a megfelelő tagállam nemzeti koordinátorához!
Az odaítélt cím érvényessége
Az Európai Unió által odaítélt Európai Örökség cím határozatlan időre szól.
Az érintett tagállam rendszeresen ellenőrzi, hogy a címet elnyert helyszínek továbbra is megfelelnek-e a cím odaítélésekor figyelembe vett kritériumoknak, és betartják-e a pályázatukban benyújtott projektben és munkatervben foglaltakat.
A helyszínek bármikor lemondhatnak a címről. Erről értesíteniük kell az érintett tagállamo(ka)t. A tagállamok tájékoztatják a lemondásokról a Bizottságot. Ha szeretne részletesebben tájékozódni a kritériumoknak való megfelelés ellenőrzéséről, illetve a cím visszavonásáról vagy az arról való lemondásról, kérjük, olvassa el az Európai Örökség cím létrehozásáról szóló határozatot.
A korábbi kiválasztási eljárások
Az európai testületnek a kiválasztási eljárásokról készített jelentései az oldal alján, a „Jelentések” menüpont alatt érhetők el.
Last updated: