Az Azori-szigetek víz alatti kulturális öröksége egy 30 nyilvános búvármerülő helyből álló hálózat, amely XV–XX. századi hajóroncsok köré csoportosul.
Ezek a helyszínek hiteles képet festenek az Azori-szigetek teljes víz alatti örökségéről, amely több mint 1000 dokumentált hajóroncsot – köztük mintegy 100 azonosított víz alatti régészeti lelőhelyet – foglal magában.
Az Azori-szigetcsoport stratégiai szerepet töltött be a transzatlanti hajóutakon. A pályázatban szereplő 30 hajóroncs a XVI–XX. századi európai történelem és kereskedelem különböző vonatkozásaihoz kapcsolódik, így:
- a Dél-Amerikába vezető Ezüst-úthoz,
- a transzatlanti rabszolga-kereskedelemhez,
- katonai konfliktusokhoz, például az amerikai függetlenségi háborúhoz és a két világháborúhoz,
- az Európából Amerikába tartó kivándorlókat szállító hajókhoz;
továbbá felfedezőutakhoz, például a Beagle híres útjához, amelynek fedélzetén Charles Darwin körbeutazta Dél-Amerikát.
A 30 hajóroncsot tartalmazó mintán keresztül az Azori-szigetek víz alatti kulturális öröksége a szigetek európai történelemben betöltött sajátos szerepéről tanúskodik: a transzkontinentális hajózásban évszázadokon át ez volt „a világ szűk keresztmetszete”. Az Azori-szigetek hajótörései kézzel fogható bizonyítékai az európaiak óceánokon átívelő terjeszkedésének, valamint a kereskedelem, a katonai akciók, a migráció stb. formájában meginduló korai globalizációnak. A hajóroncsok felfoghatók az európai történelem – különböző korszakokat és területeket megjelenítő – időkapszuláiként is. A hely narratívájában markánsan jelenik meg az európai dimenzió, a határokon átnyúló jelleg, valamint a szigetek európai történelemben betöltött szerepe.