Skip to main content

Culture and Creativity

Az „AKCS–EU: Úton az életképes kulturális ágazat felé” program célja, hogy fokozza a kulturális és kreatív ágazatban rejlő potenciált, valamint megerősítse az ágazat hozzájárulását az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) államok társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. A program célja a vállalkozói lét és a kulturális innováció ösztönzése, új álláshelyek teremtése, valamint a művészek és a kulturális szakemberek bevételének növelése.

Az EIT tudományos és innovációs társulásai olyan partnerségek, amelyek a vállalkozásokat, a kutatóközpontokat és az egyetemeket fogják össze, és azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megerősítsék a szereplők együttműködését, valamint kedvező környezetet teremtsenek a kreatív gondolatmenetek és az innováció kibontakozásához. A társulások hozzájárulnak az innovatív termékek és szolgáltatások kialakításához, az új vállalkozások indításához, valamint a vállalkozók új nemzedékének képzéséhez.

A Digitális Európa program (DIGITAL) egy új uniós finanszírozási program, amelynek célja, hogy elérhetővé tegye a vállalkozások, a polgárok és a közigazgatási intézmények számára a digitális technológiát. Stratégiai finanszírozást biztosít a napjainkban a digitális technológiák és infrastruktúrák terén felmerülő megannyi kihívás leküzdéséhez. A program célja, hogy felgyorsítsa a gazdasági fellendülést, valamint elősegítse az európai társadalom és gazdaság digitális átállását. Ezáltal a program mindenki számára kedvező, de a kis- és középvállalkozások szempontjából kiváltképp előnyös.

A beruházási tevékenységek kutatási, innovációs, demonstrációs és digitális tevékenységeket – többek között új termékek és technológiák piaci bevezetéséhez kapcsolódó beruházásokat – foglalnak magukban. A szervezési és eljárási innovációt is felölelik, a különféle területeken kialakított új és innovatív üzleti modelleket is beleértve.

„A részvétel bővítése és az Európai Kutatási Térség megerősítése” alprogram keretében végzett tevékenységek célja a kutatási eredmények terjesztésének és hasznosításának előmozdítása az oktatás és a kutatás közötti interakciók megerősítése révén. A kulturális és kreatív ágazatban tevékenykedő érdekelt feleket be lehet vonni partnerként a regionális innovációs kiválóság fokozását célzó kutatási projektekbe. Olyan, különböző szereplőkhöz tartozó ökoszisztémák építhetők be, amelyek terjeszthetik az ismereteket, és szélesebb körűvé tehetik a kutatási és innovációs folyamatban való részvételt.

Az „Éghajlat, energia és mobilitás” elnevezésű 5. klaszter a Párizsi Megállapodás és az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítását támogatja. A kulturális és kreatív ágazatokban tevékenykedő érdekelt felek a következőkben vehetnek részt:

„A társadalmat szolgáló polgári biztonság” elnevezésű 3. klaszter projektjei a biztonsággal – többek között a kiberbiztonsággal –, valamint a katasztrófakockázatok csökkentésével és a rezilienciával kapcsolatos uniós szakpolitikai prioritások végrehajtását támogatják. A kulturális és kreatív ágazatokban tevékenykedő érdekelt felek a következőkben vehetnek részt: • a kulturális javak jogellenes kereskedelme elleni küzdelemhez hozzájáruló kutatási projektek; • a katasztrófakockázatok és sebezhetőségek értékelése a kulturális örökségi helyszíneken; • nagyszabású kulturális események.

Az „Egészségügy” elnevezésű 1. klaszter célja egy erősebb, befogadóbb és demokratikusabb európai társadalom megteremtése. Középpontjában a kulcsfontosságú, kialakulóban lévő digitális technológiák, ágazatok és értékláncok fejlesztése áll.

„Az egészség megőrzése a gyorsan változó társadalomban” részterület pályázati felhívásaiban részt vehetnek a kulturális ágazat szereplői olyan partnerekként, amelyek hozzájárulnak az egészségesebb életmód és magatartásformák népszerűsítéséhez, és támogathatják az egészségfejlesztésre és a betegségmegelőzésre irányuló eredményes megoldásokat.

A „Kultúra, kreativitás és inkluzív társadalom” elnevezésű 2. klaszter célja a következőkhöz kapcsolódó uniós célok és prioritások megvalósítása:
• a demokratikus kormányzás és a polgári részvétel fokozása;
• a kulturális örökség védelme és előmozdítása; valamint
• a társadalmi, gazdasági, technológiai és kulturális átalakulások kezelése és alakítása.

A FARNET az Európai Tengerügyi és Halászati Alap keretén belül működő közösségvezérelt helyi fejlesztést végrehajtó személyek közössége. A közösség összefogja a helyi halászati akciócsoportokat, az irányító hatóságokat, valamint az uniós polgárokat és szakértőket annak érdekében, hogy közösen a halászat és a tengerparti övezet fenntartható fejlődésén munkálkodjanak. Ez a kezdeményezés korábban gyakran támogatta az iparművészethez és a kézművességhez, valamint a kulturális örökséghez kapcsolódó projekteket.

Subscribe to Magánszervezet