Skip to main content

Culture and Creativity

Az innovatív eszközök és üzleti modellek elnevezésű intézkedés célja az európai szereplők versenyképességének, skálázhatóságának és fenntarthatóságának megerősítése, az európai alkotások láthatóságának és elérhetőségének javítása, valamint a közönség létszámának növelése a digitális környezetben.

A szolidaritási projekt fiatalok által önállóan kezdeményezett, kidolgozott és végrehajtott nonprofit szolidaritási tevékenység, amelynek időtartama 2–12 hónapig terjed. Szolidaritási projektben egy legalább öt fiatalból álló csoport vesz részt, hogy egy egyértelműen meghatározott témára összpontosítson, amelyet a csoport valamennyi tagjának részvételével zajló napi tevékenységek keretében térképeznek fel.

Az „AKCS–EU: Úton az életképes kulturális ágazat felé” program célja, hogy fokozza a kulturális és kreatív ágazatban rejlő potenciált, valamint megerősítse az ágazat hozzájárulását az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) államok társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. A program célja a vállalkozói lét és a kulturális innováció ösztönzése, új álláshelyek teremtése, valamint a művészek és a kulturális szakemberek bevételének növelése.

Az EIT tudományos és innovációs társulásai olyan partnerségek, amelyek a vállalkozásokat, a kutatóközpontokat és az egyetemeket fogják össze, és azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megerősítsék a szereplők együttműködését, valamint kedvező környezetet teremtsenek a kreatív gondolatmenetek és az innováció kibontakozásához. A társulások hozzájárulnak az innovatív termékek és szolgáltatások kialakításához, az új vállalkozások indításához, valamint a vállalkozók új nemzedékének képzéséhez.

A „Kultúra, kreativitás és inkluzív társadalom” elnevezésű 2. klaszter célja a következőkhöz kapcsolódó uniós célok és prioritások megvalósítása:
• a demokratikus kormányzás és a polgári részvétel fokozása;
• a kulturális örökség védelme és előmozdítása; valamint
• a társadalmi, gazdasági, technológiai és kulturális átalakulások kezelése és alakítása.

Ez az ág azoknak az értékek és jogok előmozdításával foglalkozó, független civil társadalmi szervezeteknek a kapacitását építi, amelyek tevékenységei segítik az uniós jog és az Európai Unió Alapjogi Chartája szerinti jogok stratégiai érvényesítését.

A fellépések keretében érdekképviseleti és megfigyelői tevékenységeket alakítanak ki, valamint előmozdítják és védik az Unió értékeit, illetve növelik az azokkal kapcsolatos tudatosságot helyi, regionális, nemzeti és transznacionális szinten.

A FARNET az Európai Tengerügyi és Halászati Alap keretén belül működő közösségvezérelt helyi fejlesztést végrehajtó személyek közössége. A közösség összefogja a helyi halászati akciócsoportokat, az irányító hatóságokat, valamint az uniós polgárokat és szakértőket annak érdekében, hogy közösen a halászat és a tengerparti övezet fenntartható fejlődésén munkálkodjanak. Ez a kezdeményezés korábban gyakran támogatta az iparművészethez és a kézművességhez, valamint a kulturális örökséghez kapcsolódó projekteket.

Az igazságos átmenet mechanizmus hozzájárul, hogy a régiók és a közösségek kezelni tudják a 2030-ra vonatkozó uniós energetikai és éghajlat-politikai célértékek elérését és a klímasemleges uniós gazdaság 2050-ig történő megteremtését célzó átalakulás társadalmi, foglalkoztatási, gazdasági és környezeti hatásait, a Párizsi Megállapodásban foglaltak szerint. Az alap kulcsfontosságú eszközként testre szabott támogatást fog nyújtani azoknak a területeknek, amelyeket a legérzékenyebben érint a klímasemlegességre való átállás.

Az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) az Európai Unió legfőbb eszköze, mellyel befektet az emberekbe.

A 2021 és 2027 közötti időszakban csaknem 99,3 milliárd euróból gazdálkodó ESZA+ az elődjéhez hasonlóan jelentős mértékben hozzájárul majd az EU foglalkoztatási, szociális, oktatási és készségfejlesztési politikájához, és ösztönözni fogja a strukturális reformokat ezeken a területeken.

Subscribe to Kreatív és technikai készségek fejlesztése